Kurzusok

A publikáció ára

Tegyük fel, hogy adott egy kutató, aki valami új, izgalmas felfedezést tesz és örömében egyből ír belőle egy publikációt, amit meg is jelentet egy onlinefelületen. Nem sokkal később kiderül, hogy a felfedezés egyébként találmányként is megállta volna a helyét, hiszen eredetileg minden – a szabadalmazáshoz szükséges – feltétel adott volt. Eredetileg… az első publikálásig. 
Az előadás során gyakorlati példákkal mutatjuk be, hogy megfelelő segítség igénybevételével hogyan alakítható ki olyan ütemezés, ami lehetővé teszi, hogy ne csak a publikációs dicsőség, hanem a szabadalom hasznosításából származó alkotói díj is megillethesse a kutatót.

A találmány értéke

Tegyük fel, hogy adott egy kutató, aki szolgálati találmánnyal rendelkezik, a találmány hasznosítása kapcsán pedig számos lehetőség merül fel. A felesége azt mondja, hogy alapítson kft-t közösen az egyetemmel, a szomszéd meg azt, hogy adják el a hasznosítási jogokat, az unokaöccse szerint startup versenyre kéne vele menni és találni egy befektetőt.
De vajon melyik a helyes iránt. Mikor milyen lépés a célravezető?
Az előadás során arra keresünk választ, hogy milyen készültségi szinten milyen értékesítési, hasznosítási, továbblépési lehetőségek adódnak.

A kutatási eredmény „formája”

Tegyük fel, hogy adott egy kutató, aki egy pályázaton alapuló kutatás során létrehozott egy műszert, ami nem csak a különféle sugárzások mérésére képes, hanem egyedi formája révén úgy néz ki, mint egy dísztárgy. Ráadásul az elmúlt 2 évben mért adatok minősége és mennyisége indokolná egy adatbázis létrehozását is, amit aztán egy szoftver segítségével elemezve, hihetetlenül izgalmas és értékes eredményeket mutathat fel.
  • Mit tehet ilyen esetben
  • Melyik oltalmi formát válassza?
  • Egyáltalán … mik közül választhat?

Az előadás során bemutatjuk a szerzői jog és az iparjogvédelem oltalmi köreit, hogy könnyebb legyen a döntés.

A bejelentés első lépései

Tegyük fel, hogy adott egy kutató, aki – a korábbi előadásokat meghallgatva – biztos abban, hogy egy olyan szuper kutatási eredménnyel rendelkezik, amit szeretne hasznosítani.
  • Hol érdemes ezt először jeleznie?
  • Kihez forduljon?
  • Hol találja meg a legfontosabb dokumentumokat és azokat hogyan érdemes kitöltenie?
  • Az előadás során gyakorlatban mutatjuk meg, hogy mit, hol érdemes keresni, illetve milyen módon kell az egyes nyomtatványokat kitölteni?
  • Kik és hogyan támogathatják a kutatót az első időszakban?

A FIEK és a kutató együttműködése

Tegyük fel, hogy adott egy kutató, aki elnyerte az Iparjogvédelmi Bizottság támogatását, így lehetőséget kap arra, hogy az általa létrehozott alkotás megfelelő iparjogvédelmi és/vagy szerzői jogi területen kiteljesedhessen.
  • Ki, merre indul következő lépésként?
  • Mit tesz a FIEK és mik lesznek a kutató teendői, ha szabadalmi bejelentésre kerül sor?
  • A TRL 5-ös szint után hogyan érdemes megindulni a hasznosítás irányában?
  • Hogyan érdemes együttműködnie annak, aki ismeri a piacot és a potenciális konkurenciát (kutató), azzal, aki átlátja a jogi helyzeteket és tanácsot tud adni a konkrét hasznosítási kérdések kapcsán (FIEK)?

Az üzleti terv és az ismert szerződési modellek

Tegyük fel, hogy adott egy kutató, aki szeretne egy kicsit jobban elmélyülni a potenciális értékesítési lehetőségek feltérképezésében, szeretne egyetemen kívüli tőkét bevonni és az elnyert szabadalmi oltalmon túl az is érdekli, hogy hogyan tehetné a találmányát mások számára „vonzóvá”. Az előadás során azt ismertetjük, hogy miről kell szólnia egy üzleti tervnek.
  • Hogyan érdemes azt előkészíteni?
  • Milyen típusú – piacra vonatkozó – kutatásokat érdemes lefolytatni és mikor?
  • Mit lehet DIY alapon megtenni és mikor van már szükség professzionális cég segítségére?